méz blogja

Füst Milán szerint nincs menekvés magunk elől. (Örökélet, http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/a_vandor/a_vandor.htm#fust) Érdekes, hogy a magyar szabad vers megteremtője milyen egyértelműen (mondhatnám magabiztosan) nyilatkozik arról, hogy az emberi természet alapjában megfutamodós/feladós/elmenekülős.

Felmerült bennem a kérdés, hogy ha valóban (?) mindenki futna maga elől is (ha lehetne), hogy futna előlem a kedves házastársam (vagy annak családja)? Ez a jól bevett "örökre-csak a tiéd-inkább mégsem-elfutnék-elfutok-elfutottam" sokszög teljesen felkavarta az amúgy harmóniában uralkodó királyi többesemet.

Füst Milán (aki egyébként nem volt könnyű eset férj tekintetben, mert igaz művészlélekként nehéz természet jutott neki osztályrészül) a házasságot egy négy lábú asztalhoz hasonlította (ismerjük a storyt innentől, ugye? ha az egyik lábát kirúgod, inog az egész asztal!).

Első láb: az időtöltés (szabad, közös, minőségi). Ismerek párokat, akik csak és kizárólag együtt töltik el becses szabadidejüket. Tök mindegy mit csinálnak, de külön nem léteznek. Leginkább azért, mert már úgy leépítették a baráti körüket, hogy tényleg csak egymásnak tudnak létezni. Ezekből a kapcsolatokból hiába is próbálnánk kizárni (vagy legalábbis leredukálni a minimumra) az egyik felet (mert tegyük fel nem kedveljük a pár valamelyik tagját, viszont a másik féllel szívesen ápolnánk baráti kötelékeinket) úgyse fog menni! A saját ismerősi körömben ez a típusú sziámi-iker szindróma esetenként olyan fokra nőtt, hogy még önálló képet sem tölt fel a pár (egyik, vagy mindkét tagja) a fészbúkra (mert anélkül vágjuk, hogy nem is élnek). Olyan meg aztán végképp nincs (legalábbis ezeknél az eseteknél) hogy girls' night out vagy kanbuli. Részemről, határozott híve vagyok a quality time (minőségi idő együtt) mozgalomnak, amibe esetenként belefér, hogy "külön utakat" járjunk. Persze karikagyűrű fent, mobil telefon a zsebben és megbízható haverok az ivócimborák, de akkor is feleség mentesen, időt hagyva arra, hogy mozgalmas életünk ne minden egyes ezred másodpercét kizárólag velem kelljen megosztania/megélnie. Értem én, hogy kellenek a közös pontok, de nem minden pontnak kell közösnek lennie. Legalábbis szerintem.

Második láb: a szeretet. Vagy szerintem inkább a szerelem. Értem én, hogy amikor büdös valaki lába, akkor inkább csak szeretem az illető személyt, nem szerelmes tűz lobban bennem lángra a gombák és spórák jótékony hatásaként, na de ne akarjon engem senki meggyőzni arról, hogy a szerelem úgyis átalakul. Mivé?! Minek?! Miért?! Hogy hihetném el, hogy egyszer csak langyos vízben fogok üldögélni ha a meleg vizes csapot teljesen is kinyithatom? Sosem felejtem el az első randik izgalmát, az első csók vagy ölelés világrengető érzését amit még ma is érzek, mert ma is felkelek reggelente, hogy elköszönjek az ajtóban munkába induláskor és ma ugyanúgy visszarántom még egy csókra a férjem a lift ajtóból, mint ahogy a legeslegelején! Ma sem alszunk el anélkül, hogy elhangozna a varázsszó: én is téged. (Apropó "varázsszó". Íme egy vicc :)

Egy házaspár beszélget:
Férj: - Drágám, hozd ide a sört a hűtőből!
Feleség: - Varázsszó?
Férj: - Odab@sszak?

 Harmadik láb: szex. Ha ezt a szót valaki "beguglizza" 0,19 másodperc alatt 18100000 találatra lelhet. Ezek után hivatalosan is kijelentem, hogy a szex uralja a világot. Fontos az intimitás, összebújás. Nem szeretem a "megadtam magam neki" vagy a "most megkaphatta" típusú kijelentéseket. A szex nem lehet kegy és adomány egy működő párkapcsolatban. Legalábbis szerintem. És persze ismerek párokat, akiknél csak ez működik. Ők biztosan csak tovább erősítik az általam felállított szabályt :)

Negyedik láb: gazdaság, gazdálkodás, gazdagság.Időbe telt míg elfogadtam, hogy a pasaslény a családfenntartó, a kenyérkereső, azaz a FÉRFI (csupa csupa nagy betűvel) a háznál. És milyen jól van ez így! Na nem azért, hogy adott pillanatban elhangozzon, hogy ki-kit tart el, hanem mert egy férjnek érezni kell (ismét csak szerintem) hogy a mini falkájában ő bizony mindent megtett azért, hogy minden a legnagyobb rendben menjen gazdaságilag. Szerencsés vagyok, mert sokszor látom azt a típusú elégedett arckifejezést az én Drága Férjem szép, kerek (ám nagyon arányos) fején, hogy ezt vagy azt (századik konyhai berendezést, ezredik pár cipőt, teljesen felesleges legújabb táskát) megvehette nekem és még boldogabbá tehetett (ha ez még egyáltalán fokozható). Persze ehhez hozzá tartozik az idegesítő Excel táblázata, amibe minden bevétel-kiadás rubrika precízen ki van töltve és meg van szabva, hogy adott hónapban miféle és leginkább mennyiféle új kacatot hozhatok haza. Teljesen értetlenül állok az előtt a modern megoldás előtt, amikor egy pár (legyen az élettársi vagy házastársi) nincs közös kasszán. Biztos vannak előnyei és szerintem annál is több hátránya, de hálás lennék ha valaki megmagyarázná, hogy komolyabban ennek mi értelme?! Ennyire bizonytalanok vagyunk? Ekkora a női függetlenségi vágy bennünk? Ezt még szegény Füst Milán sem vágná :)

És ha már nála járunk. Nem hinném, hogy olyannyira megadós/megfutamodós/feladós lenne az emberi természet. Hiszen hány házasságban küzdenek (egymás mellett és nem egymás ellen) és nem menekülnek? Vannak akiknek szinte nincs is közösen töltött szabadideje (a kolléganőm például esküszik rá, hogy még ezért házasok!), vannak akikben már csak pislákol az a bizonyos (gáz)láng és persze van a Svájci Frank alapú hitel, ami manapság legalább olyan romboló hatással van a házasságokra, mint a "harmadik" (személy), az impotencia vagy az a bizonyos hetedik év, amit vízválasztónak szoktak emlegetni. Szóval tetszik is nekem Füst Milán teóriája, meg nem is. Mert szép és jó ez a négy alappillér, de ahány házasság, annyi plusz láb. A százlábú pedig nem egy asztal!

A nászút, a gigantikus esküvői hacacáré méltó lezárása (lehet). Leginkább akkor, ha sikerül megegyezni, hogy: MIKOR? HOVÁ? és MENNYIÉRT? Mert ugye a reális ember reális leánya nem tud csak úgy hipp-hopp megpattanni a munkahelyéről és közel sem mindegy, hogy az immár boldogságban és öröklétben édelgő ifjú házaspár mennyiért száműzi magát a civilizációból (vagy legalábbis a rokonai köréből).

Mivel mi ajándékba kaptuk a nászutat, nem volt sok teendőnk (tehát nem kellett megvitatkoznunk, hogy mennyi az annyi ami még belefér), csak ki kellett választanunk a helyet ahol szívesen élvezzük majd egymás bódító társaságát. A mai fashion-el ellentétben nem kimondottan akartunk repülgetni és egzotikus helyeken egzotikusakat hányni az egzotikus kajáktól, mert mi csak egyszerűen és szimplán együtt akartunk lenni. Nem ragaszkodtunk semmi "all-inclusive" sokcsillagos hotelekhez extravagáns fehér homokos privát tengerparttal, és egyikünket sem érdekelte, hogy mit szólnak majd ahhoz a teljesen hétköznapi gondolathoz a barátaink, ha belföldön nászutazgatunk majd.

Ebből a felindulásból választottuk Debrecent, ahol még egyikünk sem nyaralt hosszabb távon, együtt meg még csak a közelében sem voltunk soha. Persze nem mi lettünk volna az a jegyespár ha minden a maga kis medrében folydogál, ahogy azt hónapokkal előre lefixáltuk. Körülbelül egy hónappal az esküvő előtt érkezett a telefon, melyben beszámoltak az Arany Bika szomorú, csődeljárásos bezárásáról és nagy örömmel akartak minket mindenképpen egy külföldi ajánlattal kárpótolni! Most írhatnám, hogy örültünk, de NEM! Ettől függetlenül persze nem akartunk lemaradni a saját felnőtt film hetünkről, így deportáltuk magunkat Ausztriába a nagy NAGY nagy nap után 3 héttel.

 Ha őszinte akarok lenni (és ez annak a helye!) akkor bevallom, hogy a végén örültünk a változásnak, mert egy gyönyörű helyre kalauzoltak minket, ahol tényleg volt csend, jó levegő és ami a legfontosabb: HÓ! Emlékeztek még a nagy havas esküvői ötleteimre? (remélem írtam róluk) Szóval kárpótolva éreztem magam, mert itt tényleg volt minden amit egy hó imádó kívánhat! Csodálatos egy hetet töltöttünk kettesben és a külföldi tarifáknak köszönhetően szinte teljesen telefonmentes volt az egész private party. Na ugye hogy giccses lenne így a dolog?!

Hazafelé (mert nagy bánatunkra azért egyszer haza is kellett jönni) megállt az autónk. Nem csak úgy képletesen, hogy gyönyörködjön még egyet a tájban, hanem a szó totális valójában úgy döntött, hogy maradunk még egy kicsit. Ennek köszönhetjük, hogy mára már van saját tapasztalatunk az osztrák autómentőkkel kapcsolatban és életemben először (és reméljük utoljára) utazhattam tréleren (méghozzá egészen hazáig!)

Szóval ha visszatérek az eredeti gondolathoz: a nászút valóban méltó lezárása lehet egy nagy NAGY nagy napnak (és annak minden parájának), de ha az ember lányát olyan fából faragták (és ó hát hogyne), akkor a nászút egy izgalmas házasélet bevezetője is!

https://www.youtube.com/watch?v=tnalvXhTHw8

Talán még az én drága Fielding barátom is meglepődne (a maga sokszor unalmas, ám nagyra becsült realizmusával) azon a barátságos tényen, hogy bejegyzéseimet máig van aki olvassa! Persze tudom én (és jómagam, még mindig királyi többesben) hogy az internet csodákra képes, de nem hittem volna hogy akad ember (a saját baráti körömön kívül netalán) akit érdekel (és huzamosabb ideig le is köt) az én idegbeteg (ámde utólag bevallva roppantul sikeres) esküvőszervezői kifakadáshalmom :)  Szóval megdöbbenve, de azért konstatálom, hogy van akit érdekel, hogy mit hordok itt össze (de leginkább vissza). Ezért úgy döntöttem, hogy egyrészről, mint "tapasztalt" (????) asszonyság és másrészről, mint megszállott dumagép (!!!!!), mesélek nektek tovább. Úgyis zajlik velünk ez a házaséletnek hívott rózsaszín vattacukor világ, úgyhogy megosztom veletek a tanulságait, mielőtt még elfogy :)

Mivel ez egy szigorúan bizalmas este volt, ennek részleteit nem fedhetem fel a nagy nyilvánosság előtt! A lényeg, hogy a csajok kitettek magukért :)

Ja, és ezt a bejegyzést időben képzeljük az előző elé, jó?!

Próbálom a dolgot (és ezt a blogot) rövidre zárni, hiszen eljött végre (és milyen hamar tova is repült) október havának 2. napja :) Tehát Méz sikeresen férjhez ment!!! :)

Az esküvő előtti hét egy katasztrófa élmény, nekem szinte törlődött az egész, mert csak rohantunk, rohantunk és rohantunk...három napot dolgoztam a hétből, de a hab a tortán az volt, amikor rossz teremben, rossz csoportnak, egy harmadik osztály naplójával próbáltam órát tartani, egy megint másik osztály könyvéből. Na akkor már sugalmazták a kollégák, hogy nem vagyok tudatomnál. És milyen igazuk volt! Erre a hétre maradt a rövid italok beszerzése, három lakás megnézése (merthogy a lakásunkat azon a héten hétfőn eladtuk...), egy rövid dekorációs krízis, az anyakönyvvezetős megbeszélés, egy hivatali próba és persze két esküvő :)

Mire péntekhez értünk én már csak aludni akartam...házasan vagy egyedül, már tök mindegy volt! A hivatali szertartáson két hét távlatában sem változtatnék meg semmit, tehát ugyanúgy, ugyanazokkal...stb. Nagyon megható, nekünk szóló szertartás kerekedett ki ebből a 20 fős mini esketésből, amit egy órás pezsgőzés követett. Külön hála és köszönet a csodálatos versekért, amit sikeresen megkönnyeztem.

Ha lehetne mégjobban szeretni,
Én még jobban szertnélek,
Ha lehetne még többet tenni,
Én még többet tennék érted.
Ha lehetne virággá válni,
Illatommal elbódítanám a lelkedet.
Ha lehetne álomszárnyon szállni,
Én mindig ott lennék veled.
Ha lehetne kérni a sorstól,
Én a legjobbat kérném neked.
Ha szerelmem védelem volna,
Sosem árthatnának neked.
Ha lehetne még többet adni,
Én mindenem odaadnám neked,
Ha lehetne örökké élni,
Én örökké élni,
Én örökké élnék veled.

Szóval itt most dierekt nem beszélek arról, hogy egy hivatali esküvő (kicsi vagy nagy egyaránt) mennyibe fáj a családnak, vagy hogy mennyit rohangál be személyesen az ember és ezért mennyi szabit kénytelen kivenni, mert MINDENT feledtet egy jól sikerült szertartás! Csak annyit javasolok minden menyaszörnynek, hogy számukra személyes dolgokkal vegyék körbe ott magukat! Ismerjék a saját bevonuló zenéjüket, merjék értelmezni a választott verset, vegyék meg maguk a gyertyát, ami a közös élet kezdetét jelképezi majd. Szóval tegye magának mindenki kényelmessé, ismerőssé a saját esküvőjét, hogy otthon érezhesse benne magát. A miénk csodálatos volt és attól lett még szebb, hogy végre, és igazán, egy család lett a kettő!

https://www.youtube.com/watch?v=YNAcqb65EjA

 A szombati nap előtt mindenki azt jósolta, hogy nem fogunk aludni. Erre rágyúrandó Peti altatóval csillapította az idegeit, én meg egyszerűen nem voltam ideges. Legalábbis így emlékszem.... :) Gondolom a sors nem mert karikákat rajzolni a szemem alá, úgyhogy hagyta hogy kialudjam magam! Merthogy a nap korán indult, 9-kor már a fodrásznál kellett lennem, amit aztán gyors egymásutánban követtek az események: smink, öltözés, fényképezés, vendégvárás. Persze mindebben az az igazi poén, hogy mindent fotóztak, videóztak és bámultak a körülöttem lévők (a szó pozitív tartalmában). Szóval meg is állapítottam, hogy egy menyasszony mindenhol feltűnést kelt, lehet a ruha teszi ?! :)

A vendésvárás eseményeiről nem tudok beszámolni, tekintve hogy én 25 perces bújásba kényszerültem, hogy a kedves vendégeknek meglepetés legyen az átalakulás, amit szintén ez a fehér ruha okozott. Ezt kicsit nehezen viseltem, mert nincs feltűnési viszketegségem, nekem ez a külön bevonulósdi nem nagyon hiányzott, leginkább mert nem volt mellettem a Peti, akit egészen jól megszoktam már magam mellett...persze nem sikerült ez sem rosszul, csak a rám koncentrált ámulás-bámulás zavarba ejtett (mit lehet mondani arra, hogy "Olyan szép vagy", mikor mindenkinek ezt mondják!). Ezt kompenzálandó, a vőfély szövege nagyon klassz volt és többeket sírásra sarkallt a szülőktől való búcsúzkodás.Egy pillanatig sem érdekelt, hogy apuval korábban puszilkodtunk, mint kellett volna, mert így volt ráadás a dologból és azt is megértettem, hogy anyukám miért nem engem, hanem a vőfélyt nézte a szöveg közben. Az ő kis gilisztájából (ez én lennék) nem sok orvos jósolt egészséges felnőttet és tessék, ott álltam előtte, készen arra hogy megköszönjem mindazt, amit nem lehet soha meghálálni...szóval megértem, hogy miért nem akart könnyekben kitörni, hiszen ő már annyi könnyet ejtett miattam...és most is leírom, habár nem olvassa majd, hogy ha annak idején megkérdeznek, hogy hova akarok születni, biztosan ugyanide jönnék, hozzájuk :)

Mire sikerült felébrednem a nagy családi szeretetkavalkádból, már a kocsiban találtam magam, és mentünk a temploma. Ott ért egy szívet melengető meglepetés, mikor megláttam, hogy milyen sokan és sokan és még annál is sokkal többen voltak! Jó volt látni, hogy ennyien velünk ünnepelnek és hogy az osztályom sem feledkezett meg rólam. Csupa olyan arc vett körül minket, akikhez valamiért kötődünk. Szóval ez a gesztus a vendégektől tényleg olyan volt, mint a puha palást, ami betakar és melenget egy didergős téli éjszakán.

A papi beszédet valószínűleg még sokáig fogják emlegetni, leginkább Justin Bieber, vagy az orosz szövegrész, vagy a vicc miatt, amit a mi utánozhatatlan Károlyunk beletett a beszédébe. Szóval nem volt semmi, még nekem sem! Van mit emészteni :)

A sok gratuláció közben két dologért adtam hálát. Az egyik az időjárás miatt volt, mert pontosan olyan volt, mint amit mi szerettünk volna. A másik pedig amiatt, hogy nem volt influenza szezon, mert ennyi nyalakodás közben azt elég könnyű lett volna elkapni.

Az egyetlen baki, ami szó szerint az egyetlen volt ebben a két egész napban!, az a nyitótáncunk volt, ami egy rumba lehetett volna, de a hangosítás nem akarta az igazságot a laptoppal, így keringőztünk egyet. Ez így utólag sem érdekel, mert olyan fergeteges buli következett utána, amit egy életen keresztül emlegethetünk majd a barátokkal.

És ha már a barátoknál járok. Olyan nagyon szeretünk benneteket! Köszönettel tartozunk, amiért ilyen csodálatossá tettétek nekünk ezt a napot, leginkább azzal, hogy ott voltatok velünk! Köszönjük a játékokat, a mulatozást, a bolond menyasszonykodást, a rengeteg táncot és legfőképpen azt, hogy nem hagytátok, hogy ránk romoljon az a rengeteg pálinka!

Köszönöm (így egyes szám első személyében) hogy elviseltétek menyaszörnységem minden katasztófális pillanatát, az idegeim teljes felbomlását és hogy azon kivételes alkalmakkor, amikor az agyam rendesen funkcionált, nem azt vágtátok a fejemhez, hogy mennyire unjátok az esküvőszervezést! Köszönöm mindazt a szépet és jót nektek, ami miatt mindig úgy fogok erre a napra emlékezni, mint életem egyik legszebbjére!

Kezdjük egy találós kérdéssel! Ki az a híres, ám hangyányit szétszórt személy, aki könnyen elhagyja a dolgait?....tik-tak-tik-tak.....Még nem megy?! Szőke, idealista és szentimentális.....tik-tak-tik-tak.....Nagyravágyó, hiszen egy igazi royalty után epekedik! Na, megvan?! Hát persze, hogy Hamupipőke volt a varázsszó! Vajon miért írok róla??? Mert a szó klasszikus értelmében még nem, de az átvitt változatban minden menyaszörny egy Hamupipőke! Levezetem!

Van ez a lepukkant csaj kilátástalan anyagi és érzelmi helyzetben. (Ez eddig mindenkire igaz, mert melyik átlag nő rendelkezik annyi pénzzel amit hónapról-hónapra ne tudna elverni és persze melyik (foglalt avagy kevésbé foglalt) nagysasszony nem vágyik arra hogy egyszer feleség legyen belőle, ne csak a "ribi, akivel az aktuális anyós fia együtt él"...)

Ez a csaj kiszolgáltatott, mert melózik ezerrel, de sosincs hála és köszönet érte. (Ez azóta ismerős mióta nincs 13. havi fizu és a nőre marad a házimunka java...)

Namármost felbukkan a képben egy jófej rokon és kilátásba helyez egy lazítós bulit, ahova az életben csak egyszer hívnak. Adott kiscsaj felpakolja magát és elmegy kikapcsolódni, ahol megismerszik a nagy nagy Ő-vel és persze rögvest felloban a láng kettőjük között. (Na ez az a pillanat, ahol a modern nő minden követ megmozgat egy második randiért, majd egy jó kis alkalmi szexért, utána a hirtelen összeköltözésért és végül, de nem utolsó sorban a frigid frigyért.) Az álruhás Pipő (mert a ruci a legjobb barátnőjé volt, nem a sajátja) egy aktuális hisztiroham következtében elrohan és faképnél hagyja a pillázó pasit. (Ismerjük be: szeretjük a drámát és elvárjuk hogy a férfinem fusson utánunk.) Persze ezután náluk már csak a happy happy és annál is happybb végszó jött...Ím vala a realitás talaja:

Ha behálóztuk életünk férfiját (tehát keresve-kutatva fut utánunk az aktuális példány), jöhet az igazi meló:a party szervezés és a teljes átalakulás (és itt nem arra gondolok, hogy hova lesz a szerethető, kedves kiscsaj és miért lép a helyére egy őrjöngő szervező vadállat)!

Ezután rövidke idő alatt kell HAMUpipőkéből GYÉMÁNTpipőkévé változni. Az ugye hagyján, hogy kell egy szerkó, de a test ami ebbe belemegy, még sok megróbáltatás előtt áll a nagy nagy napig...hajfestés, kozmetikus, fodrász, műkörmös és végül a szolis. (Illetve a csaj, aki félpucéran színre fúj, ha nem akarsz bőrrákot. Pedig milyen szép háziállat az is...csak nagyon ragaszkodik a gazdájához.) Ha pedig kész a teljes tatarozás (amin én speciel próbálok sikeresen túlesni), akkor jöhet az a ruhadarab, amit a nagy eseményen én nem elhagyni fogok, hanem elveszteni....ez a cipő!

Ez az általam nagyra becsült kiegészítő oly könnyen beszerezhetőnek tűnt, de ma már kijelenthetem, hogy KURVÁRA NEM AZ!!!!! Úgyhogy Hamupipőke nagy hülye volt, ha azt az egy pár pont passzoló darabot elhagyta abban a nagy sietségben....nekem hetekbe telt beszerezni a megfelelő színű, talpú és méretű lábbelit, úgyhogy nem mondom meg hogy hol vettem, nehogy valakinek nálamnál könnyebb dolga legyen :)

És végül, de nem utolsó sorban itt egy kép, amilyenné válni illene minden boldog menyasszonynak: AGYMOSOTTNAK! Ugye ti is ezt látjátok az arcán?!

Végre megkezdődött az iskola. Ezt kb. úgy írom, mintha én különösebb vágyat éreztem volna a munkábaállás után, dehát meg kell vallanom, hogy az én törpördögeim hiányoztak a nagy nyári vakáció végére.

Őket említve, el kell mesélnem, hogy hatékonyan a sarokba állítottak, mert aktív érdeklődést mutatnak az esküvő és annak vonzatai iránt. Ez alatt ők a következőt értik: lesz egy férjem (nem csak egy "majdnem férjem", methogy a Petit ők csak így emlegetik), lesz egy asszony nevem (ők pontosan ugyanezt a szót használják, számomra rejtély, hogy honnan ismerik magát a szót) és biztosan akarok majd egy "olyan" gyereket is ("olyan" szót kéretik undorral mondani és kéretik a "saját" szót érteni alatta).

Az én drága gyerekeim ugyanis kilogikázták, hogy a házasság azzal jár, hogy a nevem nem fog kiférni többé egy sorba (szűkös az az ellenőrző rublika) és bizonyára GYESre megyek előbb, avagy utóbb. Ennek következtében meginterjúvoltak, hogy akkor mégis mi lesz majd velük és kénytelen-kelletlen ki kellett dolgozni egy forgatókönyvet arra az egy tanévre, ameddig elengedtek ezek a drágák engemet szülési szabadságra! Szóval ennyit a liberális gyereknevelésről, velem rögvest közölték, hogy "megbeszélünk mindent" alapon ezt is közösen oldjuk meg! Továbbá az én cuki majdnem férfi korban lévő mini-machoim kijelentették, hogy igazán felvehetnék valami asszonynevet, mert ők is elvárják majdani kedves nejüktől, hogy így tegyen!!! Szóval különösebb tanulmányozás után kijelenthetem, hogy a férfiakban ez a "vedd fel a nevem" igény genetikailag kódolt, mert én erre tuti nem neveltem őket soha!

És ha már itt tartunk, íme néhány info a lehetséges asszonynevekről. Lehetnék Ugri Fülesné, amolyan anyám korabeli vén tyúk, akiben nulla az önállóság. Választhatnám az Ugriné Édes Mézecske megoldást, dehát az anyósom ezt már lestoppolta és Isten Mentsen, hogy egy ugyanazon betűhöz kerüljünk a nyilvántartásokban. Ezeken kívül variáció még az Ugri-Édes Mézecske vagy az Ugri Mézecske. Ezekről meg azt gondolom, hogy se tesók nem vagyunk életem egyetlen párjával, se nem fair, hogy én felveszegetem az ő nevét, de a gyerkőceink maradnak mind Ugrik...szóval maradok az eredeti verziónál (felháborítva ezzel magam körül a többséget és az osztályom oly férfias "férfi" tagjait) és leszek Édes Mézecske, már csak azért is, mert az ellenőrzőben csak egy sor jár az osztályfőnök nevének!

Tegnap megtaláltam a nagy Ő-t! A szuperszónikus, hiper jófej, teljesen ésszerű menyasszonyiruha aszisztenst! Megpróbáltam ugyanis a nagy német honból megérkezett menyasszonyi jelmezem és megismertem ezt az angyal szerű látomást, aki ezt mondta: "Szerintem próbáld fel a fátylat, de nem vagy az a típus, aki felvenné. Sőt, megkockáztatom, hogy inkább egy karkötőt válassz a kesztyű helyett is. Nem kell túlcsicsázni..." Hát erre a pillanatra vártam lassan egy éve!!!! Erősen úgy tűnik, hogy a szimpatikus ősz úriember a fenti nagy magaslatokban kárpótolni akar a héten történt összes mocsokságért, mert valószínűleg belátta végre, hogy amit 31 gyereknek egy év alatt nem sikerült tönkre tennie az idegrendszeremben, azt az esküvőszervezésnek már igen...De SEBAJ! Megtaláltam Ő-t (akinek nem kérdeztem meg a nevét...jellemző) és vele fogok konzultálni ezután és csak Ő lát már háromnegyedpucéron és csakis Ő jelenti ma számomra mindazt ami jóóóóóóóó..... :)

A legutóbbi bejegyzés másnapján folyamatosan a "happy moment" felirat villogott a fejemben, pontosan úgy, mint amikor az intenzív osztály vészfénye felizzik egy-egy szoba ajtaja felett és a nővérke pontosan tudja: BAJ VAN!

A tanévnyitó értekezlet napjára viszonylag sok tennivalót hagytam, mert arra számítottam, hogy hamar szabadulok a suliból és hazafelé menet minden útba esik majd...hát több számításom leginkább kútba esett, nem pedig útba...

Az első utam (az éves kötelező tüdőszűrés után) a plébániára vezetett. Itt több mint egy órát várakoztam az utcán (egy lépcsősoron álldogálva) mert a plébános úr nem engedett be, egészen addig, míg a titkárnője vissza nem ér a postáról. Amúgy háttérinfoként jelzem, hogy a plébánia rendelkzik váróteremmel, amit nyilvánvalóan nem arra az esetre találtak ki, amikor várakozni kell valakire....persze felmerült bennem is, hogy "majd visszajövök", de ekkor megint színre lépett a plébános úr (egy adag mosással a kezében) és kikiabált az üvegajtón, hogy el ne menjek, mert október 2 már itt van a nyakunkon és már így is elkéstem az adatfelvétellel! Na itt kezdett villogni a vészjelző! 

A titkárnő (aki egyébként végtelenül kedves volt) végül megérkezett és olyan kérdéseket tett fel, melyekre jó esély volt, hogy Peti hiányában nem tudok válaszolni...mint utóbb kiderült, fogalmam sincs, hogy mi a keresztanyja vezetékneve, tehát ezzel még tartozunk az anyaszentegyház fele.

Sikeres plébánia látogatásomat a virágossal egyeztetett meeting követte. Ott is legalább 2 órát töltöttem annak megvitatásával, hogy vajon honnan van az az egzotikus színű frézia, amit két hónappal ezelőtt amúgy nála vettünk...magyarul: közel sem biztos, hogy abban a színben kapok októberben fréziát amiben szeretnék. Itt még csak mérsékelt vész volt a fejemben! Amikor viszont kiderült, hogy a lakodalom helyszínén nem éghetnek gyertyák, akkor komolyan kezdtem kiakadni! Ennek orvoslása lesz az a találkozó, amin anyukám, a virágos és én fogjuk meggyőzni a szolgáltató nagyurat, hogy egy gyertyafény keringő gyertya nélkül enyhén szólva nem OK! 

Onnan hazafelé menet megcsörrent a telefonom. Nemes egyszerűséggel, mintegy a nap megkoronázásaként, visszamondták a nászutas foglalásunkat. Az Aranybika szálloda Debrecenben csődeljárás alá került, így az összes foglalást visszamondták! Pápá Debrecen....ekkor közölte a telefonos kisasszony, hogy szerencsénk van (!!!!!), mert minket legalább olyan formában kártalanítanak, hogy mehetünk máshova (kaptunk több opciót, persze egyik sem ebben a régióban), míg egyeseket egyszerűen nem kárpótolnak semmivel!!!! Na ez volt az a pont, amikor tényleg szükségem lett volna egy nővérre meg egy nagy adag nyugtatóra!

Mire a Peti hazaért, kellemes delíriumba bőgtem magam és felvillant a kép: "HAPPY MOMENT"...szóval ennyit a pozitív hozzáállásról, mert akkoris szar dolgok történnek amikor én a legpozitívabban állok a dolgokhoz!

A hétvégén szembesültem a zord valósággal, miszerint negatív vagyok a saját szuperprodukciónkkal (=nagyon nagy nap) kapcsolatban. Sőt, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy erre nem magamtól jöttem rá (nem mintha nem sejteném magamról, hogy hiper pesszimista vagyok az életben), hanem egy kedves barátnőm (igen Zita, annak tartalak őszintén!) azt nyilatkozta, hogy nem vág bele az esküvőszervezésbe, mert látja rajtam, hogy ez mennyi stresszel jár. Na koppp! 

Hát való, s teljes mértékben igaz, hogy ezt a hacacárét nem egészen ilyennek álmodtam meg a hercegnős életszakaszomban. De azért megnyugtatnék mindenkit, hogy vannak (és bizonyára lesznek is) jó pillanatai a szervezésnek (és jobb esetben az esküvőnek is).

Happy Moment 1. Amikor a Peti megkérdezte, hogy akarok-e az ő kedves felesége lenni.

Happy Moment 2. Amikor végre megvágtuk az Eszterházy tortát amit erre az eseményre csináltatott.

Happy Moment 3. Amikor láttam az anyósom arcán, hogy végre felfogja, hogy én már örökre a kisfiával leszek.

Happy Moment 4. Amikor a Peti abban a habcsók ruhában is el akart venni, amiben én voltam a Happy Hippo Kinder sorozat összes babája egy személyben.

Happy Moment 5. Amikor megtudtam, hogy lesz frézia októberben is.

Happy Moment 6. Amikor kiderült, hogy nem a plébános fog üvöltözni az esküvőnkön, hanem a Károly (ifjúságom egyetlen normális lelki vezetője).

Happy Moment 7. Amikor a barátnőim belementek, hogy csináljunk együtt valami marhaságot az esküvőn és most egyen cipőt vásárolunk.

Happy Moment 8. Amikor végre lett végleges helyszínünk.

Happy Moment 9. Amikor az első táncórán elkezdtünk keringőzni és azt éreztem, hogy a világ legjobb helyén vagyok: a Peti karjában. (Oké ez giccses, de igaz.)

Happy Moment 10. Amikor befejezem ezt a bejegyzést, megnyugszik a lelki világom, hogy tudok pozitív is lenni és végre visszatérek valódi önmagamhoz és azt gondolom: ma még a plébániára is be kell rohannom...

Rövid utánajárást követően sikerült kiderítenem, hogy a meghívóknak igencsak rövid a történelmük és az edvolúciójuk bizonnyal nem fejeződött még be...merthogy a 18. század vívmánya ez a papírdarab, melyet elsősorban "elitista" rendezvényekre küldözgettek előszeretettel a franciák és persze az angolok. Ezeket a képeslapokat már akkoris másokkal készítették, gondolom leginkább akkor, amikor a tetvektől szenvedő, parókás "mádmezellek" nem bírták az írástudást elsajátítani. (Maradt nekik a későbbi rekamié,  meg az örök paróka, a rizspor és a máig divat "francia".)

Visszatérve a meghívókra, régen is kiküldték ezen becses irományokat, nem pedig személyesen cincálták őket, ahogyan most tesszük mi. Ez ugyanis az egyik legrosszabb fázisa a szervezésnek, tekintve hogy nincs vissza két hónap és most minden szolgáltató azonnal akar bennünket, arról nem is beszélve, hogy minden kedves család- és barát-tagot személyesen invitálunk a mi külön bejáratú esküvői cirkuszunkra.

Ezek a magánszámok amúgy a "holtomiglan-holtodiglan" első nagyobb próbája. Mindkettőnk családjában akadnak ugyanis olyanok, akiket viszonylag hosszabb idő óta most látunk először és ilynekor lányos zavarában mindenki felteszi a kedvenc kérdéseimet. Ebből néhány: És izgulsz már? Na milyen lesz a nászút? És van már ruhád? Nos az emberiség megnyugtatására próbálok ilyenkor a szokásosnál kevésbé cinikus arcot vágni és valami kevéssé polgárpukksztót mondani, miközben ezeket gondolom: Rohadtul nem izgulok, mert nincs miért, tekintve hogy sem szűz, sem hülye nem vagyok. Ha a nászúton meglepetés ér, akkor nem a Petivel éltem eddig 3 évet. És basszus persze hogy van ruhám, ezt a testet csak korlátozott számú embernek mutogatom pucéran.

Na szóval azért is tetszene nekem ez a régebbi kihordó módszer feltúrbózva, mert akkor ezekkel a marhaságokkal nem kellene szembenéznem. És ha ezekkel nem kéne szembesülnöm, végre nem nyavajognék ennyit az esküvővel kapcsolatban! Szóval felkérek minden kedves innovatív kevdű olvasót, akiknek a kezükben a világ sorsa, hogy velem együtt népszerűsítsék az emailes meghívást, ezzel megkönnyítve az utánam esküvő generáció életét! (iwiw gyanús, hogy ebből klub lesz!)

Tessék-lássék alapon íme a meghívó eleje, benne az idézet és a szöveg:

"Legboldogabb perc életünkben az,
(Még nem próbáltam, ámde ugy hiszem)
Ha kedvesünkkel oltárhoz megyünk.
S neked maholnap e sorsod leszen.
Megállítnám, ha volnék Józsue,
Megállítnám itt a napot, időt,
Hogy mindörökké oly boldog lehess,
Minő ekkor lész az oltár előtt."
/Petőfi Sándor: M.E. kisasszony emlékkönyvébe, 1845./

Ezen cédula mindenkori birtoklója szívéjjel értesíttetik, hogy egyrészről ...... mint gyűrűs menyasszony másrészről ..... mint boldog vőlegény 2010. október havának 2. napján a 16 órai harangozás percében a P.....i Jézus Szíve Templomban, megtartják frigyüket és a házasság szent kötelékét választják. Ezen iromány olvasója ezennel feljogosíttatik a fennkölt ceremónián való részvételre, amely célból kéretik ünnepi gúnyáját felöltve, s szívét lelkét díszbe öltöztetve a fent nevezett helyen és időben tiszteletét tenni, majd a mulatságon részt venni.

Lassan baromira értékelném ha a magaslatokban lakozó vénember külsejű krapek valamit végre zökkenőmentesre intézne az esküvőnkkel kapcsolatban! Sőőőőőt! Ez egy kifejezett óhajjá nőtte ki magát nálam: AKAROM HOGY VALAMI VÉGRE SIMÁN MENJEN!!!!!

Történt ugyanis, hogy egy hónappal ezelőtt kicsi Petuci és baba Veruci felkerekedtek a négyszügletű pletykaerdőben és elcammogtak meghívót választani a legparasztabb nőhöz akivel valaha találkztak. Ott közölte velük a vasorrú nyomdász néni (beszédét válogatott káromkodásokkal megtűzdelve), hogy álmuk és választásuk megvalósíthatatlan, ha csak Harry Potter haverjuk nem varázsol elő egy papírmalmot. Mivel Harry éppen nagyon elfoglalt volt, P és V választottak egy B megoldást. Igaz, hogy az nem volt ugyanaz mint az eredeti, de legalább létezett a képzelet határain túl is! Tehát megrendelték a bunkó, ámde annál parasztabb nyomdásznál az esküvői meghívójukat. Ezután pedig megnyugodtak és békésen aludtak két napig, nem  sejtve, hogy az északi széllel együtt egy boszorkányos karbantartó érkezik a nyomdászhoz, aki jól elcseszi a gépét és nem lesz semmi a meghívójukból! És persze ezen okból egy hónapos csúszásban lesznek...

Mire P és V magához téregetett, addigra a család többi tagja tért kifelé mindennemű hitéből, mert szerintük P és V nem egészen tartotta be (a beteg agyukban megszületett) tervet az esküvői naptárban! Mindez persze V egyik gyermektábora közepén történik, tehát V idegrendszere pont a megfelelő állapotban van arra, hogy kedvesen és türelmesen tárgyaljon akárkivel is. Na szóval, a paksi pletykaerdő közeépében volt még egy nyomdászkisasszony, aki legény lehetett volna a gáton, ha értette volna, hogy V mit akart tőle...Hosszas okítás, ellenőrzés és telefonálgatás után azonban bebizonyosodott, hogy HAPPY END a dolog vége, mert július legeslegvégének a végén ELKÉSZÜLTEK A MEGHÍVÓK!

Most joggal gondolhatánk, hogy a fentebb említett vén szivar a mennyek tetején rendesen összekapta magát, de NEM! Mert ez minden volt, csak zökkenőmentes, gördülékeny vagy poén nem. Ez egy nagy rohangálós, idegeskedős és kiborító hónap volt, megspékelve azzal, hogy P egy egész Shakespeare szonettet akart a meghívóba berakatni!!!! Persze nem vagyok hálátlan: van meghívónk, változott az idézet is, de tartok tőle, hogy még csak most jön a java: 117-et ebből ki is kell hordani!

Sorozatfüggőségem a nyári szünet előrehaladtával egyenes arányosságban egyre csak nő és növekszik. (Az érettségi óta senki sem gondolta volna, hogy az 'arányosság' szót matekos értelemben összehasonlító elemként fogom felhasználni valaha is...) Szóval belekezdtem a legújabb sorozatba, ami tulajdonképpen két oldalról is érint.

'A férjem védelmében' (angolul 'The Good Wife' , ami ugye majdnem tökugyanazt jelenti...) egy eltökélt, határozott és áldozatkész ügyvédnőként ismerjük meg az egykori 'Vészhelyzet' nővérkét. Szakmája miatt már csak azért érint a dolog, mert aki közelebbről ismer, talán emlékszik, hogy kacsintgattam a jogi pálya  felé és emiatt az életem több pontján is bejött ez a mentő mondat: "Különben magából az apám még a szart is kipereli!"...és ma nem mellesleg megfenyegettem a közkedvelt tv-internet szolgáltatónkat a fogyasztóvédelemmel (ha már jog...). Tehát ebből a sorozatból megnézhetem 'volna' önmagamat csini kosztümben, szexi magas sarkúban ahogy osztom az észt a bíróságon és még a szokásosnál  is önhittebben gondolom, hogy CSAK nekem van igazam...persze csak ha ügyvéd lettem VOLNA.

A blogocska szempontjából (amit amúgy fixen 4 ember olvas...tehát hozhat mindenki még egy embert és akkor máris megdupláztuk az olvasottságot!) azért releváns a sorozat, mert egy rendkívüli feleségszerepben látható az ügyvédnő. A szitu röviden: államügyész a férj, akiről kiderül, hogy nem csak csalfa, de korrupt is. Szóval lecsukják. A sztori teljesen amerikai, az egész ügy a nyilvánosság előtt zajlik, nem kímélve sem a családot, sem a nőt. Na ebben a kényes helyzetben adott asszonykánk, aki totális türelemmel, észjátékkal és méltósággal viseli a történteket ÉS NEM VÁLIK!!!! Őrület...Tele belső szorongással mégis tartja magát és tűri a sorsát. Szóval feltettem magamban a kérdést: mitől lesz valaki good wife???

Amikor összeköltöztünk kertecském egyetlen hím gilisztájával, meg voltam győződve róla, hogy a jó feleség(jelölt) = jó háziasszony + kimeríthetetlen szexistennő. Úgyhogy rendszeres mániákus rendrakásba és takarításba kezdtem. Képes voltam MINDEN este felmosni lefekvés előtt (na jó, a padló a mai napig a gyengém). Kitartóan próbálkoztam nem összemosni a színes holmiainkat a fehérekkel, állandóan tele tartani a hűtőt és megrögzötten vasaltam, a szexről meg inkább nem mesélek, mert tt tényleg nem voltak fennakadások. Mindaddig kedvemre megőrülhettem, míg gyöngyszem párom partnerségi alapon ÖNSZÁNTÁBÓL átvette a házimunkák felét, mondván a XXI. században élünk. A jelmondata ez volt: "Te ne legyél a konyha rabja!" (talán ezért nem tudok még ma sem tökéletesen főzni, merthogy nem voltam eleget kikötve...mármint a konyhába ).

Amikor több helyen kellett egyszerre helyt állnom és ráadásul költöztünk is egyet, azt gondoltam, hogy a jó feleség(jelölt) előszöris már menyasszony. Hagytam magam ostromolni azzal a baromsággal, hogy csak akkor becsül meg igazán, csak akkor szeret teljes szívből és naná hogy csak akkor vesz engem életem szerelme komolyan, ha AZONNAL megkér (de a 'rögtön' és az 'azonnal' is opciók voltak). Amiben hittem addig: hogy a házasság egy életre szóló, szent szövetség két ember között, akik ha harcba mennek, csak együtt mennek, és akiknek ha örömük van, csak együtt tudnak igazán örülni, valahova eltűnt. Valahova abba a süllyesztőbe került, amit azok az emberek kreáltak körülöttem, akik saját maguk nem voltak boldogok azzal amijük volt...vagy éppen van. Szó ami szó, ma már abban hiszek, hogy a jó feleség (ami lehet hogy leszek egyszer) nem csak elfogadó, de értékelő is. Elfogadja ami van, és értékeli is azt. Nem szükségképpen kéne nekem sem nagyobb lakásra, második autóra vagy drága ékszerre vágynom, mikor békében és nyugalomban van hol EGYÜTT élnünk és gyűrűvel, vagy anélkül még minden este azt mondja: "Én is téged!".

A lakomázás kapcsán felmerült bennem, hogy vajon melyik híres irodalmi mű jut majd eszembe, miközben a csárda központi asztalánál trónolok majd ez év október havának második napján, újdonsült "asszonyként" hófehérben, a pörköltes és sültes tál közvetlen szomszédságában. (Mert mivel nem a megszokott társasággal ülök majd, nem hallhatom a poénokat és mivel harcművészeti akció lesz abban a ruhában akármit is enni, így lesz időm olyanokon elmélázni, amin normális ember sosem gondolkodna...legalábbis az esküvőjén.)

Egyes számú tipp: BEOWULF

Többeknek csak a 2007-es "Legendák Lovagja" című (abszolúte hamis képet festő) gyenge mozifilm jut eszébe e névről, meg az hogy a sztárgárdát felsorakoztató movie-n (Anthony Hopkins, John Malkovich és a plömplöm szájú Angelina Jolie) már semmi sem segíthet...merthogy az angolszász irodalomtörténet egyik legősibb (és máig fennmaradt!) óangol nyelvű epikus költeményét láthatóan nem sikerült megértenie a rendezőknek.

Lényeg a lényeg, nekem az esküvőn Hrothgar király hatalmas csarnoka jelenhet meg a szemem előtt, ahol ezek a dán-gaut (minden bizonnyal kigyúrt, ám még tenyeres-talpas majdnem viking kinézetű barbár) harcosok marcangolják a giga combokat és közben literes korsókból öntik magukba (és magukra) a pimpókos vöröset.

Ízelítő az óangolhoz: https://www.youtube.com/watch?v=R3hjjaUQiVA&feature=related

Ízelítő a víziómhoz: https://www.youtube.com/watch?v=mX--9m-OvoI&feature=related

Kettes számú tipp: The Flea avagy A Bolha

John Donne haverom (aki egyébként egy metafizikus költő "összeesküvés" egyik legkiemelkedőbb alakja vala a 17. századi Angliában) nem gyakran jut eszembe, na de majd az esküvőn felrémlenek nekem pajzán kis gondolatai. Ebben a versben speciel egy lánykát kíván megrontani az amúgy vallásos családból származó, de vallásilag picikét ide-oda csapongó költő. Szép gondolatsor lesz evés közben, ahogy arról ír, hogy a bolha testében kevergő két ember vére (melyet az ágyban csapolt a kis élősködő) gyakorlatilag egyé válik. Ebből meríthetnék ihletet is és Peti megcsapolása után, rituálisan felvághatnám az ereimet egy kis showelem és egyedi koktél készítése érdekében...persze ez csak egy ötlet.

Ím vala maga a vers:

"Nézd ezt a bolhát s benne azt,

mily semmiség, mit tőlem megtagadsz.

Engem, majd téged csíp megint

s közös vérünk e bolhában kering

s nem mondhatod, hogy becstelen,

nem bűn ez még s lányságod veszte sem.

Meg sem kért és már kéjeleg,

dagad, mert kettőnkből egy vért szedett,

ennyire nem is volnánk képesek.

Három lét benne lel hazát,

nem egyesíthet így a házasság.

E bolha: te meg én, s nekünk

templomunk lett és nászi fekhelyünk.

Szüleidnek morogni kár:

bennünket a vérerek fala zár.

Megölnéd? ez könnyű neked,

de magadat is megölnéd - ne tedd,

hármas bűn ölni hármas életet.

Kegyetlen, mégis körmödet

ártatlan vér bíborja festi meg?

E bolhának, ha vétke volt,

csak az a csepp, melyet tőled rabolt.

S azt hiszed, győztél érvemen,

mert nem vagyok gyöngébb, s nem vagy te sem?

Erényed annyit változik

 ha engedsz - amennyit e bolha itt

az életedből a halálba vitt."

(Ford.: Vas István) 

Hármas számú tipp: Pym

Legkedvencebb írómról nem feledkezhetem majd meg az esküvőn sem! Edgar Allan Poe (a sokak által tévesen a horror megalkotójának kikiáltott, szerencsétlen sorsú zseni) befejezetlen regényét idézhetném fel, melyben van hajótörésből következő éhezés (ugyebár a ruha miatt erre is kényszerülhetek) és hülyeségből adódó kannibalizmus is (na azért erre talán nem vetemedek majd).

A lényegről bővebben itt: https://www.youtube.com/watch?v=57CUOSfJz6o&feature=related

Felhívom a Kedves Olvasók figyelmét, hogy további olvasmányélmények reményében várom javaslataitokat arra nézve, hogy mit olvassak az esküvőig!

Mivel az "esküvői menü" kifejezést "beguglizva" 0,12 másodperc alatt 101000 találatot kaptam, levontam a következtetést, hogy (velem az élen) elhízó nemzetünknek fontos a kaja-zaba-züllés szentháromság, még (vagy pláne?) az esküvőn is. Ezért erről is írok egy kalandosat.

 Miután eleget báloztunk, egy bizonyos szolgáltató repertoárját és képességeit (precíz kiszolgálás, ízletes ételek, jó ár) már jól ismertük és ez a személy volt nagyjából az egyetlen, akiben az Ősök is egyet bírtak érteni, tehát "Farkas" úrnál rendeljük a menüt és végül (de abszolút nem utolsó sorban) az ő vendéglője mellett döntött a családi kupaktanács. Mindebből az következik, hogy most valójában van helyszínünk (nem csak játszásiból) és lassan úgy tűnik, hogy szolgáltatónk is marad stabilan ugyanaz!

 Az esküvői menüben hangyányi tanácstalanság ütötte fel a fejét az amúgy tökre nem zökkenőmentesen szervező famíliánk körében, mert én modernet akartam, a Peti finomat, az örömszülők meg hagyományosat. Ennek megoldása újabb lépcsőfoknak bizonyult szövevényes családi kapcsolatrendszerem bonyolításában.

 Szóval hosszas csevegés indult a következőkről: miből legyen a leves (tyúk vs. gyöngytyúk) és milyen legyen az a bizonyos leves (húsleves vs. raguleves). Ezzel párhuzamosan én málnakrém levesre vágytam vagy előételre, lévén rühellem a leveseket. Ezután nagy egyetértésben megszavazta a sokat emlegetetett családi tanács a pörköltet, melyre egységesen egy marhát kívánt mindenki késélre hányni. Igaz, én nem szeretem a pörkölteket és rémálmaim vannak arról, hogy frissen szerzett férjuram hogyan borítja a ruhámra az egész pörköltes tálat, de ezt magyarul mondva senki le se szarta...sőt, anyámat kivéve arra is mindenki hatalmas ívben tett, hogy nekem évek óta a rakott krumpli a gasztronómia csúcsa, tehát én azt AKAROK enni (a közönyt e téren a felháborodás tarkította, tehát ízlésvilágom csak úgy mint minden más is, megjegyzések céltáblája azóta). Ezen túljutva már csak a sültestál akadályát nem bírták leküzdeni a barátian vitázó felek, mert hát volt aki a papot és volt aki a papnét akarta feláldozni esküvői zabálásunk oltárán. Abba bele sem kezdek, hogy ki milyen tortát akart feketén üzemelő, de állítólag nagyon jól sütő amatőr "ismerősöm ismerősének ismerősétől" rendelni vagy hogy képtelenség egy megállapodott számnál tartani a pogácsa kilóinak mennyiségét.

Na ezek után, de még a a megoldás megszületése előtt, ötösben indultunk a fent nevezett szolgáltatóhoz, akinél ugye többször cseréltünk helyszínt mint ahányszor normális esetben hülye párok szokták, így szerencsétlen ember szerintem felkészült mindenre. Azt kivéve (gondolom legalábbis én), hogy ott szavazunk arról, hogy mégis máshol lesz a vendégvárás helyszíne! Vagy arra, hogy még mindig nem döntöttünk hogy milyen levest akarunk. Vagy hogy percenként volt egy éles beszólás. Vagy hogy percenként volt pofavágás. Vagy hogy a végére egyszer tényleg elmegyünk. Bár gondolom ezt a tényt erősen remélte egyre inkább és inkább! Ami azok után nem rossz teljesítmény, hogy a legeslegvégére valóban megegyeztünk, kissebb vérre menő megjegyzések árán ugyan, de született megállapodás, mely az összes felet kielégítette (hosszabb-rövidebb időre). És mivel ezen végre túlvagyunk, megkérdőjelezem, hogy a nagyhatalmak hogy nem jutnak egyről a kettőre...ha nekünk ilyen felekkel sikerült, a világbéke sima ügy!

Miután egyszer már sikeresen megjárta édes Párom (a hadak helyett) a németországi útját, ma MEGINT kiküldetést teljesít, a változatosság szellemében 300 km-el messzebb becses otthonunktól. Így ma arról írok, amit egy élettárs, tartós pár vagy feleség a leginkább hiányol a párjából ha ilyen messze távozik az illető (ejnye kis pajzánok, ez nem a SZEX lesz!). Azon csodálatos, nélkülözhetetlen és pótolhatatlan dolgok egyikéről beszélek, amit a Peti nélkül nem élvezhetek és ez nem más, mint a PIHENTETŐ ALVÁS!

Ez a legtöbb gerinces számára természetes pihenőállapot nekem bizony a Peti nélkül nem megy. Ha eltűnik mellőlem az én tündéri, szőrös mézes mackóm, akkor aztán nincs fokozódott sejtosztódás a testben, se REM fázisok hada , deeeeeeee van helyettük ingerlékenység, rohamosan növekvő reakcióidő és sejtdöglődés!!! Ez a helyzet valószínűleg a kötődés-összenövés-bonding egy következő szintje lehet, valahol megint egy lépéssel közelebb a szakadékhoz?!

 Nos úgy döntöttem, hogy ezen felbuzdulva igazi nagylányost játszok! Egyedül fogok aludni (igazából!), nem fogok parázni (de tényleg) és végigcsinálom az éjszakát hiszti, sírás és nyafogás nélkül! Tehát nem hívom a Lucát félsokkos állapotban, hogy készítse a kanapét mert érkezem, nem vándorlok Anyámékhoz kínomban és nem beszélgetek senkivel éjfélig csak azért, hogy belém költözzenek az álommanópajtik (miután kiment belőlem az előzőleg bevedelt több deci kávé)! Ez lett volna eddig a MISSION IMPOSSIBLE, de én leszek a Tom KRÚZ és minden megváltozik!!!... (hatásszünet)... Csak asszem még nem ma, mert ma Húgom felajánlotta bébiszitter szolgáltatásait, tehát lesz velem valaki aki mellett nyugodtan forgolódhatok :)

Sokan írtak, sőt még többen énekeltek már az "elment a kedvesem" feeling tortúrájáról, és most úgy tűnik én következem, tehát engem sem kímél a "béndzsaszervezőrohadt" sors - ha így tetszik.

Drága Leendő Uram és Parancsolóm áttelepült (persze csak nagyon átmenetlieg) Németország becses kebelére és itten hagyott engemet és jómagamat EGYEDÜL.

Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy (azon kívül, hogy a zord külső egy szelíd bárány lelekét takarja) abszolúte társaslény vagyok, vagy legalábbis szimbiózisban élek a Petivel. Tehát miatta kel fel a nap reggel (tehát ő ébreszt), neki köszönhető, hogy kávéval indul a nap (ő jön ki bekapcsolni a bekészített kávéfőzőt) és ő a felelőse hogy időben az iskolába legyek szállítmányozva (legfőképpen azért, mert ő visz). Délutánonként egészen addig nyaggatom azzal a telefonban, hogy "Most mit csinálsz?" amíg haza nem ér és pincsi kutya módjára követhetem, vagy a képzelt kenguruzsebébe belebújhatok és ismét követhetem...azok a kedves olvasók, akik eddig nem hánytak a nyáltól nyugodtan folytassák az olvasást (keep reading!), nem sokkal lesz rosszabb ez a Petit éljenző, imádó és maximálisan hiányoló bejegyzés (na ugye hogy nem véletlen, hogy  hozzámegyek feleségesdinek).

Szóval szívem csücskének német honban lévő jobbik fele éppen vezet. Jelenleg autót, nem pedig a mi kis mini-családos életünket, ami most az én kő szívemet is meglágyítja...tehát javallom a kedves párosban élő olvasóknak, hogy árasszák el hímnemű társaikat minden földi jóval, mert az én kertemnek egyetlen kis kukackája ma ugyan nem tér haza, de a pizsamája pont ott és úgy fogja várni, ahova ma reggel még ő rakta le...mert bizony nem volt szívem hozzányúlni...persze még az is lehet, hogy abban alszom inkább.

Eszenyi Enikő egy neves lapnak azt nyilatkozta a héten, hogy Shakespeare-hez és Csehov-hoz képest, talán csak Tennessee Williamsnek volt női lelke (legalábbis azon férfi drámaírók közül akiket még gimiben olvasott - ha olvasott a pórnép).

Volt kitől tanulnia ennek az amúgy amerikai írónak (fel lehet lélegezni, ő nem volt kötelező a gimiben...), anyja ugyanis a déli úrihölgy státuszába képzelegte magát, nővére pedig skizofrén volt. Talán ezeknek a modelleknek köszönhető leghíresebb műve "A vágy villamosa", ahol aztán kibontakozik a női lélek.

A történet New Orleansban, az úgynevezett francia negyedben játszódik. A tragédiát az özvegyen maradt Blanche DuBois vezeti be (akit az a Vivien Leigh játszik, aki a gyönyörű Scarlet O'harat is alakítja az Elfújta a szélben), aki egy bőrönddel megjelenik húgánál, Stellánál. Blanche a céltalanság (és hiszti) megtestesítője. A cselekményt nemcsak a régi, elveszett Déli Élet utáni sóvárgás szövi át, de az élet brutális oldala is. Köszönhetően Blanche munkásosztálybeli sógorának, Stanley Kowalskinak (aki ugyan jól fest Marlon Brando bőrében, de egy bunkó). A darabban megtaláljuk a féltékenységet, a durvaságot, a nemi erőszakot, és mindennek eredményeképpen, az őrületet. Blanche törékeny idegrendszere felmondja a szolgálatot, és New Orleans-i látogatása az elmegyógyintézetben végződik. 

Három percbe sürítve így néz ki az, amit Tennessee "a nő"-nek hisz:

https://www.youtube.com/watch?v=pTmJph1cP5k&feature=related

A paksi szitijáratokon utazni komoly élmény, esettanulmányok hada születhetne ezekre a megtapasztalásokra alapozva. Előszöris meghallgattam, hogy az öregeket nem tisztelik (szigorúan a fiatalok), az öregeket nem akarják eltartani (szigorúan a fiatalok), sőőőt az öregeket a Dunába akarják lőni (szigorúan a fiatalok).

https://www.youtube.com/watch?v=BCBOOubabJc

Tehát mikor végre kinyílt az ajtó, megvehettem a jegyem (mert a paksi buszra nem éri meg bérletet váltani, ha az ember csak oda, vagy csak vissza veszi igénybe...) és aktívan hálát adtam a Magasságosnak, hogy Idösödő HP elvtársnőt sikerült lerázni.

https://www.youtube.com/watch?v=0B3T2Wx3beo

Ez az öröm egészen a következő állomásig tartott, ahol következett az ürüm. Gyerekkori barátosném ugyanis bevette szerény önnön magát a paksi helyijáratra és heves beszélgetésbe kezdett ifjonti HP elvársnővel MÖGÖTTEM.

https://www.youtube.com/watch?v=OGBLYiBlDwg

Két huszonéves miről másról kezdene csevegni, mint az időjárásról? Röviden és velősen megállapítják, hogy az idő nem csak, hogy rossz, hanem egyenesen pocsék, képtelenség egy valamire való fizurát egész nap megtartani és a smink szempontjából egyenes katasztrófa a dolog, nem is értik, hogy az árádások mellett ezt miért nem mondta be a tévé. Majd erről jut eszébe agyonművelt gyerekkori cimbinémnek (aki mindig osztályelső vala, apuci törpéje vala és diszkréten életképtelen vala), hogy ez az idő az esküvők szempontjából is tarthatatlan. (Gyorsan hozzáteszi, ő egész hétvégén a menyasszonyokat sajnálta, habár maga nem menyasszony és áááááááááá egyáltalán nem is vágyik arra, hogy megkérjék.) Tehát kifejtik (rendkívüli az egyetértés) hogy az ember nem ilyen esküvőt álmodik, nem azért választ ruhát, hogy essen. Mintha ez rendelésre menne...sajnálkoznak, hogy oda a kültéri képeknek, és valahogy kilyukadnak a videós szerepére, megvallom már nem emlékszem hogy ugrottak ebbe a tér-idő lyukba.

https://www.youtube.com/watch?v=z_dyMaRcFN8

Mindketten elmondják, hogy egész hétvégén ez járt a fejükbe (azóta sem férkőzött be más gondolat a kis kapacitású motorba), de hangsúlyozzák, ők nincsenek eljegyezve, igaz régi barátnő együtt él ezzel az ő fiújával (aki végre nem csak szakmunkást végzett és apa ezért boldog vala), állása is van (betolták egy titkárnői állásba a közgáz után) és együtt vették fel ezt a lakáshitelt...mégsem menyasszony és ez a függetlenségi nyilatkozat vége, mert megérkeznek az áruházhoz, ahol megszabadulok tőlük.

Előtte azért elmondták a végszót (csattanó és tanulság egyben): az esküvő időjárását, nem lehet előre látni! Ezzel az örök igazsággal mentem ma fizika érettségit felügyelni és látjátok, még este sem feledem, hogy ha októberben majd esik, téma lehetek a buszon...

Drága Rajongóim!

Ajánlom figyelmetekbe ezt az igen nagyon hasznos olvasmányt, melyet dúsan kommentáltam nektek (pirossal). Nekem is épülésemre szolgált, kérlek benneteket, hogy figyeljetek, tanuljatok és okuljatok!

A mennyasszony története

Kevesen tudják (és még kevesebben hiszik), de a menyasszonyi ruhát Viktória királynő „találta fel” Angliában (nem mintha lett volna amerikai Viktória vagy Japán…igaz, orosz nagyhercegnő létezett, de ő 1876-ban született, és nem királynő volt…). És ő volt az is, aki a fehér ruha romantikus (??? Már akinek a fehér egy romantikus szín) stílusát megteremtette (meg az is, akiről mintaértékű családi élete miatt egy egész korszakot elneveztek, szintén nem Japánban).

1840-ben tartott esküvőjén dús, fehér szaténból varrt ruhát viselt, amelyet narancsvirágszirmok szegélyeztek, és vert csipkével díszítettek (mindannak ellenére, hogy ő volt India „Big Mamája” és hozathatott volna más színben is ebből az amúgy tipikusan nem európai anyagból, azaz a szaténból). A XIX. század fordulóján a menyasszonyok már fehér muszlinruhában, tüllfátyolban, hajukban virággal álltak az oltár elé (mert már akkor is a majmolás volt a legfőbb divat, meg hát mindenki apukája királylánynak hiszi az ivadékát ugye).

 Az első rövid mennyasszonyi ruhát Coco Chanel mutatta be  (akit hogy-hogy nem, sokáig kivetett magából a nagyérdemű társadalom és ő maga egy férjes ember szeretője volt), a harmincas években pedig csillogó zsákruhákat viseltek az arák, hogy aztán a háború után ismét a karcsúsított, földig érő ruha legyen divatos (mert a háború alatt mi más foglalkoztatta volna a nőket, mint a divat). S bár a hatvanas években rövid ideig az volt a legmenőbb, aki farmerben és egy szál blúzban mondta ki a boldogító igent (éljenek a hippik), azért a romantikus stílus ma is szilárdan tartja magát (miután a szöveg szerzője lazán átugrotta a rövidke éjtíz-nájtízt).

Finoman nőies

– A menyasszonyi ruha akkor tökéletes, ha viselője úgy érzi, mintha ráöntötték volna, és ezt ki is lehet olvasni a tekintetéből. – mondják a „szakértők” (csak épp nem hiszik…mert ilyen nincs. Mert sok tetszik, rengeteget felpróbálsz, egyet választasz, de az nem fog rád köszönni az üzelet sarkából, hogy „Hej Sexy, it’s me, the one!”). De ügyelni kell a részletekre is: a fátyol egykor a tisztaság jelképe volt, a menyasszony csak egyszer viselhette, majd eltette a lányának (persze ekkor még a válás sem volt ekkora divat). A fátylak ma pókháló finomságú tüllből készülnek, hosszuk pedig különböző lehet (és persze annyiszor viseli az ember ahányszor akarja…kiveheted a gárdróbból minden nap, de férjhez is mehetsz öt évente egyszer).

Ha a ruha háta látványos, például gombos vagy fűzött, a legfinomabb, áttetsző anyagot érdemes választani. Visszafogottan díszített vagy sima ruhához viszont gyönyörű a csipkefátyol. A romantikus fátyolfelhőt általában fejdíszre erősítik, aminek színben a ruhával kell egyeznie (érezzük a KELL-en a hangsúlyt?).

Virágkoszorút már a középkorban is viseltek a menyasszonyok, ma inkább a frizurába illesztett élővirág divatos. Aki igazi hercegnőnek szeretné érezni magát, viselhet strasszos vagy művirágos tiarát, de ügyeljen rá, hogy összhangban legyen a ruha díszítésével. Ha nagyon csillogó, feltűnő a fejék vagy a nyakék, fülbevaló akár el is maradhat, ha mégsem, nagyon egyszerű legyen. Ellenkező esetben a menyasszony úgy fog kinézni, mint ha jelmezbálban lenne…(mert amúgy nem, mi?!)

A gyöngy nyaklánc és a hozzáillő fülbevaló a klasszikus esküvők ékszere. A legszebb a valódi gyöngy, a világos bőrű hölgyeknek halvány tónusú, kreol bőrűeknek krémszínű gyöngy áll a legjobban (persze egy kis szoli után azt csinálsz, amit akarsz az átmenetben, kivéve hogy a gyöngy szerencsétlenséget hoz az esküvőn viselve, mert a könnycsepp jelképe és állítólag boldogtalanságot hoz). A tenyésztett gyöngy nem olcsó mulatság, de egy életre szól, és soha nem megy ki a divatból. Az édesvízi gyöngy bár apróbb, de ugyancsak szépen mutat, és sokkal olcsóbb. Jó tudni, hogy a valódi gyöngy kényes: parfüm, kozmetikum kárt tehet benne. Viselés után törülgessük meg, puha textilben vagy bőrben tároljuk.

Csupa gyöngyvirágból

A ruha legszebb kiegészítője a virág. Alapszabály viszont, hogy a csokor nem vonhatja el a figyelmet a menyasszonyról (tehát semmiképp ne válasszunk harsányan káromkodó fajtát vagy ivásra hajlamosat). A virág kiválasztásánál vegyük figyelembe a ruha színét is: hófehér ruhához pasztellszínű, krémszínű ruhához a fehér különböző árnyalatiból köttessünk csokrot (ezek után én a színes csokrommal megint formát bontok?). Hosszú, lecsüngő csokor magas termetű menyasszonyoknak áll jól, alacsonyabbak inkább kerek bukétát viseljenek (sajnos itt nincs cm-ben pontosan modellezve a dolog, így szabadon eldönthető, hogy ki számít magasnak és alacsonynak).

Készülhet a csokor csupa azonos virágból, májusban például gyöngyvirágból, de különféle virágok azonos árnyalata is gyönyörűen mutat (ekszküzé moá, de a szerző erősen kifogyatkozott itt a példákból). És ne feledkezzünk meg a vőlegényről sem, a gomblyukba tűzött egyetlen szál virág soha nem megy ki a divatból. Ha pedig a legmelegebb hónapokra tervezzük az esküvőt, válasszunk tartósabb virágot (de csak nyárra, mert tavasszal, ősszel és télen minden virág, mindent kibír?).

A hűség jelképe

A briliánssal díszített eljegyzési gyűrűk az 1800-as évek vége felé terjedtek el szélesebb körben (az angolszász vidékeken), de az a szokás, hogy a vőlegény ékköves gyűrűt ajándékoz arájának már jóval régebbi keletű (a szerző ismét egy kis ködbe burkolózik, nem sok fogalma van róla, hogy már a bizánci rituálék része volt ez a bizonyos kis karika, a középkorban pedig kifejezetten elterjedt szokássá vált). A rubin a szerelmet, a gyémánt a hűséget jelképezte (ma meg már a havi fizudat). A karikagyűrűben viszont nem lehetett kő, nehogy megszakítsa a végtelen szerelem zárt körét (Zita! Remélem ezt vetted!).

Ma már egyre gyakrabban díszítik brillel a jegygyűrűt is. Régi szokás, hogy a gyűrű belsejébe szöveget, mottót vagy a pár nevének kezdőbetűit, esküvőjük dátumát vésik (megkönnyítve ezzel a memória rendszert, mert nem felejtik el egymás nevét és az esküvő dátumát). Ősi hagyomány az is, hogy a jegygyűrűt a bal kéz negyedik ujján viseljük – a romantikus legenda szerint egyik erünk innen egyenesen a szívünkbe fut (de ezt nem tudja senki biztosan).

Tehát megvan az igazi. Mármint egyetlen, drága leendő férjem uramon kívül valami olyasmi, ami nélkül nem menyasszony a menyasszony. Ó igen, ez a ruha. Az a bizonyos báli- Hamupipőke rongydarab (vagy jelmez), ami fed, ápol és eltakar, valami olyan módon, hogy az lélegzetelakadós reakciót váltson ki (a fűző miatt nem csak belőlem, hanem másokból is).  Tehát ez az, ami megvan. Nem kevesebb, mint 4 óra kín keserves sztriptíz, taperolás és próbálgatás árán. De megvan!

Az első szalonban olyan darabok is rám kerültek, amik sem méretben, sem stílusban nem passzoltak, de a tessék-lássék életfelfogás szellemében mindent hősiesen kipróbáltam illetve felpróbáltam. Igaz, innen úgy távoztam, mint egy retró- bikinis papucsállatka, aki a Balaton poshad vízében ázott körülbelül 2 hétig, mert ugye az a magyar Riviéra... https://www.youtube.com/watch?v=sKw08viMAm8

Aztán átmentünk abba a szalonba, ahol egyszer már jártunk és akkor sem jöttem ki hányva! Itt felteszem magamnak a költői kérdést:  Mi a francnak mentem máshova???? Szóval ezen a helyen,  olyan az eladó, akitől nem kaptam heveny agyérgörcsöt! Sőőőőt állítom, hogy megkedveltem, mert hagyta, hogy az esernyőkkel játsszam, tetszett neki a macis bugyim (ó igen ezt is látta) és engedte, hogy kifigurázzam a fátylakat egytől-egyig (persze szigorúan csak az után, hogy hosszú órákat dilemmáztam két fehéren fehér ruha között, amiben menyasszonyosan szép, azaz szűziesen üde és rózsás lehetek…(itt nem hagyhatom ki) a nagy napon)! https://www.youtube.com/watch?v=v_c845FVqLU

Tehát igen nagyon úgy fest, hogy nem farmerban vonulok be a Most múlik pontosanra…(gyengébbek kedvéért: https://www.youtube.com/watch?v=VjWX-WPO6Hk&feature=related). És ezen a helyen, ebben az időben lehet hogy annak kéne következnie, hogy bemásolom a Tizsámi szalon linkjét, ahol mindenki kedvére eregethetne nyálat a leendő ruhámra, de ez most NEM fog következni. Legfőképpen azért nem, mert engem kell majd a katalógus modell helyére képzelni és nem csak, hogy rohadtul nem hordunk egy méretet, de ő nem is szőke….szóval vártok októberig baszki.

Erre a kérdésre nem tudnék száz százalékos bizonyossággal válaszolni, több igen-igen egyszerű oknál fogva.

OK NÁMBÖR VÁN: Az esküvő szervezésének megkezdésekor több opció is volt. Szimpatikus, ám horror drága opció volt a paksi Duna Hotel, ahol képesek kiszámlázni a vendégeknek a szállás árát és/vagy bizonyos italokat a vacsora alatt kifizettetnek a szórakozó násznép részegebb tagjaival. Szóval azon a helyen végülis nem tartunk esküvőt, ahol a bőrt is lerángatnák a fizetőképes homo sapiensről, ha arról van szó.

https://www.youtube.com/watch?v=6H5wuTVnM0Y&feature=related

 OK NÁMBÖR TÚ: A szervezéskor azt is eldöntöttük, hogy millió sokan leszünk így kihúztuk a lehetőségek közül a Pizzériát és a paksi Halászcsárdát. Habár Anyósom aktív nemi kapcsolatba akart lépni a parázsló tűzzel ha nem az utóbbi helyszínre megyünk, összerővel mégis leszavaztuk. Nem kellett sem a panorámás terasz, sem a szép barokkos belső.

https://www.youtube.com/watch?v=zT8jqFQLEkA

OK NÁMBÖR TRÍ: Az időpontra való tekintettel azt a helyszínt is kigolyóztuk, amivel az én Anyám kötött örök kebelbarátságot (és sok más egyebet) Bölcskén (vagy Madocsán, sose tudom melyik melyik).

OK NÁMBÖR FÓR: Megállapodtunk a kömlődi Faluházban. Snassz megoldásként, de belementünk (ki-ki a maga hisztije árán), mindannak következményeként, hogy vérmes aranyanyám kirakatta az aznapra szervezett idősek napi rendezvényt az épületből.

 OK NÁMBÖR FÁJV: Mikor ingyen hozzájutottunk az én munkahelyemül szolgáló intézmény iskolai étterméhez, variáltunk egyet és lemondtuk a faluházat. Mikor kiderült, hogy az iskolai étterem akusztikája nem megfelelő, visszavariáltunk egyet és újra mehettek az öregek a világnapjukkal a picsába. Miattunk.

OK NÁMBÖR SZIKSZ:Mikor kiderült, hogy a Faluház díszítése közelít egy olyan számhoz, amit a több havi fizum sosem fog elérni (túlóra ide vagy oda nem számít), akkor egy újabb variálás következett. Jöhettek az öregek világnapozni, mi meg elhúztunk délre (legalábbis a hely üzemeltetője szerint biztosan) egészen a paksi Halászcsárdáig.

https://www.youtube.com/watch?v=Aw6HgZ3IMhQ&feature=PlayList&p=26F6414E8D2C80E1&playnext_from=PL&index=0&playnext=1

Tehát a számos variálás és kiakadás után (amit tudattunk a zenészekkel és a vőfélyel is), én már nem reklámozom, hogy hol lépünk szent frigyre, csak maximum azt, hogy mikor...

Az első ruhapróba nem sokkal volt jobb, mint a második legrosszabb...A menyasszonyi ruha szalonok mindig fehérek (a tülltől), sosincs bennük elég hely (a tömérdek tülltől) és a királykisasszony imázs mindegyikben kötelező (biztos a tülltől...). El van ugyanis várva az arától, hogy egy szpesöl fíling lengje át az auráját amint bemegy egy-egy ilyen szentélybe. Rögtön mosolyognak az emberre, sosem tudom miért. Vagy azért, mert megérkezett a következő barom, akiből sok ezer forintért csinálnak majmot vagy, mert egy olyan ex-menyaszörny a kiszolgáló, akinek aznapig sem sikerült felébrednie a saját álomszerű esküvőjéből. Nem tudom melyik a rosszabb.

A kiszolgáló személyzettel amúgy jobb közeli barátságot kötni abban a szent percben amikor egy ilyen jellegű budoárba lépünk, mert (el lehet nekem hinni!) pillanatokon belül nagyon közel kerültök egymáshoz. Ez a barátság azzal kezdődik, hogy a menyasszony egy ingyen sztriptízt rendez. Miután megkísérlik a vállalkozó kedvű hölgyet egy ruhába préselni (jobb esetben a saját éretébe és olyanba ami tetszik is neki), lekerül a melltartó (amit nem gond ha egyesek nem tudnak egyedül levenni), feljebb húzzák a dekoltázst (ha kell, ha nem) és kedveskedő gesztusokkal próbálnak mindenképp rávezetni, hogy a tüllrengeteg, a virág halom és a giccsparádé KELL. Ahogy az ingyen fátyol és a kesztyű is. Akarod/nem akarod RÁD ADJÁK!!!

Nálam az a segítőkész asszisztensnő vitte a prímet, aki határozott kérésem ellenére rögtön két fátylat rakott rám (mondván azért csak nézzem meg...ilyen csak egyszer lehet rajtam...na igen ő nincs tisztában azzal, hogy 2008-ban a válások száma 25155 vot és ennek 71%-át a feleség kezdeményezte!). Szintén ő erőltetett rám egy könyékig érő kesztyűt, és itt idézném barátosnőm szavait: az a kesztyű aminek nincs 5 ujja, NEM IS KESZTYŰ!!!! És azt is egy ilyen üzletben kellett megtudnom, hogy a menyasszonyok dekoltázsát speciálisan erre a napra tervezett kitömőpárnával gömbölyítik! Na itt kezdtem egy hosszas mesébe arról, hogy a násznépet miért NEM a melleimről etetjük majd, így miért NEM kell nekem ilyen...SEM.

A nagyhírű (már-már hírhedt, de ezután a bejegyzés után mindenképpen kétes) pécsi esküvő kiállításon idén mi is megjelentük. Rögtön több személyben képviseltettük magunkat, mert legjobb barátnőm és tartós vőlegénye is elkísértek minket. Ez nem csak azért pozitív, mert volt valódi társaságunk, hanem mert tanúim is vannak a következőkben leírtakra. Tehát szemeket, füleket kinyitni, mert EZ a valóság, nem pedig ami a függöny mögött van...

A sportcsarnok aznapra díszistállóba vedlette át magát: estélyibe, menyasszonyi és koszorúslány ruhákba öltöztetett díszkancák kifutópályájává. Rögtön a bejáratnál támadtak a látogatókra a dögkeselyűk, akik tölcsérbe operált óriás rózsafejet adtak némi személyes infóért. Ha kiszolgáltatta magát a naiv betekintő, akkor a kis utcáknak berendezett forgatagba kapott belépőt. Minden második standon menyasszonyi ruhákat állítottak ki rögtönzött próbalehetőséggel (összetákolt, miniatűr próbafülkékben), fotósok hada próbálta meggyőzni az arra járó összes álompárt (mert ott minden pár az volt!), hogy mennyire fotogének és dekorációs szakembereknek tűnő kreatív hobbi rajongók tömkelege akarta elhitetni a házasulandókkal, hogy az enteriőr és dekoráció szavak szinonimák.

Azok a menyaszörnyek (és rajongásuk tárgyai, azaz a vőlegények) akik nem vették le elsőre a valódi adást (azaz, hogy költs itt és most ezreket, vagy később de ugyanitt sokat és egy ezrest) azok ruhát próbáltak, süteményt kóstoltak és áhitattal várták a színpad szélén, hogy vajon mit nyerhetnek ezen a majdnem kommunista majálison...

Meglepve állapítottam meg, hogy van, akit nem zavar, hogy vadidegenek állják körbe, miközben ő A ruhát próbálgatja (a saját, külön bejáratú NAGY napjára) és igyekszik magát, testnedveit meg testrészeit fehér tüllbe burkolni. Ékszeres mindösszesen egy, azaz 1 db volt, árajánlat nélkül. Valamirevaló férfiszabó szintén csak egy, azaz 1 db volt. És az a valamirevaló hülye is csak egy, azaz 1 db volt, aki kiszolgáltatta a telefonszámát egy ruhaszalonnak, ahonnan azóta is (!) hetente zaklatják!